Ez az amatőr hurkatöltés világnapja

Na, a bejegyzés nem erről fog szólni. De mivel nem jutott eszembe jó cím, az első szembejövő ép mondat lett az.

A mai nap alkottam vezetési pályafutásom csúcsát. Legalábbis eddig, de lesz ez még rosszabb, úgy érzem.

Történt ugyanis, hogy kereszteződésbe értem, ahol kanyarodni szerettem volna. Mivel mindenki másnak elsőbbsége volt és nagy forgalom volt, takarék üzemmódra kapcsoltam és csak bambultam ki a fejemből, csak úgy mintegy mellékesen befogadva a körülöttem zajló eseményeket.

Nem tűnt fel az sem, hogy intenek, hogy mehetek. Sőt, még az sem, hogy villognak, hogy mehetek. Pedig lassan egy karácsonyfa kezdett kibontakozni mellettem. Végül a dudálás ébresztett alfa állapotomból, mikor már arra sem emlékeztem, miért is ülök az autóban, sőt még az sem volt egészen világos, hogy a kormány mire való. Közben lassan a fél város közlekedése leállt, hogy engem átengedjenek a kereszteződésen. De láttam a pasin, hogy ha erre sem reagálok, kiszáll a kocsiból és lábbal rugdos át a kereszteződésen.

... és a posztírás közben az is kiderült, hogy dr. House szerelmes Cuddyba.

Hehe mit szoktak ilyenkor mondani?
Oszoljál, nincs itt semmi látnivaló, MAZSOLA! :-P

Hát, Edit ez nem lehetett semmi :)
Jó, hogy az egyik nem adott be sziréna-hangot :D


Theme port sponsored by Duplika Hosting.
Címlap Back To Top